Awakening Europe Prága
Csütörtök este
Percekkel ezelőtt ért véget az Awakening Europe nyitóalkalma itt Prágában. A Tipsport Aréna már most szinte teljesen megtelt, így legalább 10 ezer ember dicsőítette az Urat! Ben Fitzgerald elmondta, hogy Isten azt kérte tőlük, a mai estére ne készítsenek programot. Senki nem prédikált, csak imádtuk az Urat, és imádat legkörében Jézus cselekedett: gyógyulások, különösen gerincproblémákból történtek.... A legdrágább pillanat kétség kívül az volt, amikor Ben egy 7-8 év körüli kislányt kért meg, aki éppen meggyógyult, hogy imádkozzon a betegekért. Az egyik későbbi bizonyságtevő Finnországból elmondta, hogy akkor gyógyult meg, amikor a kislány imádkozott! Egyébként kb. 40 országból vannak jelen. Magyarországról is sokan érkeztek, sajnos a tolmácsolás módját még nem sikerült megoldani, de reméljük, holnapra már minden rendben lesz. Ez egyben imakérés is hozzátok. A konferencia holnap folytatódik, este Todd White szolgál majd, szombaton pedig délelőtt Reinhard Bonnke, este pedig az utódja, daniel Kolenda hirdeti az Igét.
Péntek
Csodálatos, fantasztikus, erőteljes... Ezek a jelzők jutnak eszembe, ha visszatekintek a ma estére. Délután ezrek rajzottak ki Prága utcáira, tereire bizonyságot tenni Jézusról, estére pedig zsúfolásig megtöltötték a hívők a Tipsport Arénát (lásd a képen!), jóval több mint 10000-en voltunk együtt. Jake Hamilton a tőle megszokott erőteljes zenéjével, súlyos mondanivalójával készítette elő a szíveke...t Todd White mindig különleges szolgálatára. Todd az Atya szeretetéről beszélt, és ez a saját életéből vett példákkal illusztrálta, különösen a megtérése történetével. Azt hangsúlyozta: "A véres kereszt nem csak azt mutatja, hogy mi milyen rosszak voltunk, hanem elsősorban azt, hogy Isten mennyire vágyott utánunk!" A megtérésre hívásra százak, talán ezrek is válaszoltak. Holnap délelőtt Daniel Kolendával folytatódik a konferencia, majd este Reinhard Bonnke következik.
Szombat
A szombati nap egyik legfelemelőbb pillanata az volt, amikor Jün testvér, a "mennyei ember" a színpad lépcsőfeljárójánál várta Reinhard Bonnkét, és karon fogva kísérte fel a színpadra. Micsoda alázat! Micsoda példaadó testvéri szeretet!
A zsúfolásig megtelt csarnokban percekig zúgott a vastaps, amikor Istennek ez a hatalmas dolgokat átélt szolgája a színpadra lépett, ő pedig egy kristálytiszta evangé...liumi üzenetet mondott el a tőle megszokott egyszerűséggel. A kereső Istenről beszélt, aki nem tud inaktív maradni, míg egyetlen elveszett ember is van a földön. Az egész Biblián végigvonul ez a gondolat, és Jézus kereszthalálában nyer végső formát: Jézus a keresztig ment, hogy megkeressen minket. A megtérésre híváskor hosszú perceken át, tömött sorokban jöttek előre az emberek a színpadhoz. Legalább ezren, ha nem kétezren születtek újjá ma este! Dicsőség legyen az Úrnak!
Vasárnap este
Röviddel ezelőtt ért véget itt Prágában az Awakening Europe, amelyen több mint 10 ezren vettek részt, köztük legalább 150 magyar az ország különböző településeiről és gyülekezeteiből. A délelőtti alkalom után a különböző magyar csoportok összegyűltek és imádkoztak Magyarországért. Az esti záróalkalom igazi ünnepléssé vált: ünnepeltük mindazt, amit Jézus ezekben a napokban tett az életünkben. Ben Fitzgerald arról tett bizonyságot, hogyan hozta ki az Úr a drogdílerségből, alkoh...olizmusból, és hogyan adott az életének célt és értelmet. Jün testvér, a "mennyei ember" bátorított minket egy erőteljes profetikus üzenettel, majd az összes szolgáló előbb a színpadról, aztán a sorok közé bemenve imádkozott értünk. Ezzel ért véget a négynapos rendezvény itt Prágában, a cseh fővárosban. Köszönjük, hogy követtétek velünk az eseményeket, és reméljük, hamarosan Magyarországon is részesei lehetünk ilyen nagyszabású ébredési összejöveteleknek!