"Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, mondván:Hogy a vezérek vezettek Izráelben, Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat!" "Miért maradtál ülve a hodályban? Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?! Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások! Gileád a Jordánon túl pihen. Hát Dán miért időzik hajóinál? Áser a tenger partján ül, és nyugszik öbleinél. De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép, és Nafthali, a mezőség magaslatain!" (Bírák könyve 5:1-2; 16-18) 

A Bírák korában Izraelt sok nehézség érte. Gyakran kerültek idegen népek uralma alá. Isten azonban kegyelméből mindig támasztott olyan vezetőket, akik egyesítették őket, és segítségükkel megvédhették magukat. Ilyen vezetője, bírája volt Izraelnek Debóra, a prófétanő. Az ő bíráskodása alatt küldte el hadseregét a kananeus király Jábin, hogy fosztogassanak és mészároljanak Izrael földjén. Hadseregparancsnokuk Sisera volt. Debórát Isten Szelleme felindította az ellenállásra. Azonban ne egy Jean d' Arc-ot képzeljünk el, vagy egy talpig fegyverzetben vágtató amazont, inkább egy olyan asszonyt, aki meggyőző erejével ösztönözte Izrael férfiait, hogy törzseiket Bárák vezetése alatt felvonultassák. 

Minden törzs megkapta Debóra egyesülésre felszólító üzenetét, hogy közösen megtegyék azt, amire egyedül képtelenek lettek volna - ellenállni Siserának. Néhányan eljöttek, néhányan hárítottak. Nagyon érdekes megvizsgálni, hogyan reagáltak a különböző törzsek a felszólításra, annál is inkább, mert ez az ősi történet olyan mint egy tükör, amelyet ma is a gyülekezet arca elé tarthatunk. 

Dán és a hajós biznisze

Kezdjük a végén! Miután győzelmet arattak, alaposan kivesézve a történteket, Debóra metsző kérdést tesz fel Dán törzséről: "Hát Dán miért időzik hajóinál?" (Bírák 5:17). A dániták kereskedők voltak, egyfajta hajózási kereskedelmi szolgáltatást végeztek Izraelben. A világ távoli tájairól szállították az árukat Izraelbe, majd a kikötőbe lehorgonyozva a hajóikat boltokká alakították át, ahol a vevők közvetlenül a szállítóktól vásárolhattak. Engedjétek meg, hogy elképzeljem a következő jelenetet: Dán ott ül a boltja kasszájában, és nagy megelégedéssel számolja a napi bevételt. Az üzlet szempontjából nagyszerű napot zárt. Hirtelen a dokk felől valami zaj üti meg a fülét. Egy futástól elcsigázott követ érkezik, kezében üzenetet hoz Dánnak. Ez volt a levélben:

Kedves Dán! Jábin, Kánaán királya elküldte Siserát és seregét, hogy pusztítson az országban. Minden rendelkezésre álló eszközt bevetünk a harcban, de segítségre van szükségünk. A törzseknek össze kell fogni, hogy visszaverjük az ellenséget! Jöjj és segíts nekünk - MOST! Zsidó testvéreid vérüket ontják és meghalnak! Válaszolj! Jöjj azonnal! 

Üdvözlettel: 

Debóra, Izrael bírája

Dán, az üzletember, mélyen megindul az olvasottakon. Azonnal felkel és körbejárja boltját, hogy biztos legyen benne, nem leselkedik-e rá közvetlen veszély. Elképzelhető, hogy gondolataiban szinte hallja a küzdelem zaját és honfitársai segélykiáltását. Aztán, hirtelen egy másik gondolat ötlik fel benne: itt hagyhatná egyszerűen a pénzét - megszámolatlanul? Ha elmenne és harcolna, mi történne a hajóival, az üzleteivel? Vajon nem veszélyeztetné-e ez a virágzó vállalkozását? De volt itt még valami, ami nem hagyja nyugodni: a kananeusok a törzsvásárlói voltak. Csak nem fogja felbosszantani őket! Nem maradhatna ki ebből az egészből? Mi történne, ha amíg ő távol van, a hajóit valami baj érné, netán elsüllyednének? Miután így meghányta-vetette magában a dolgokat, döntésre jut. Gyorsan a követ markába nyom egy köteg pénzt, és így szól: "Isten látja a lelkemet, hogy segíteni akarok. Sajnos azonban személyesen nem tudok elmenni, de itt a hozzájárulásom. Üzenem Debórának, hogy lélekben vele vagyok!" Micsoda bátor férfi! Hagyja, hogy asszony harcoljon helyette! Ezért hát Dán tovább számolgatja a bevételt, míg honfitársai már gyülekeznek Debóra és Bárák zászlaja alatt. Haljanak meg mások Izraelért - Dánnak élnie kell; az üzlet az első! Dán a hajóinál időzött - az önérdek, az önszeretet és a kapzsiság hajóinál. 

Kiket jelképez Dán a mostani időkben? Ezt a kérdést mindnyájunknak fel kell tenni. Dán az a keresztény testvérünk, aki Isten családjához tartozik; tisztában van vele, mit vár el tőle Isten; hallja az Isten hívását, de nem válaszol rá. A hajós üzletében marad akkor, amikor Isten azt akarja, hogy "először az Isten országát keresse". A pénztárgépe csengése, hitetlen ismerősei elismerő gratulációi, vagy a családtagok és barátok véleménye süketté teszi Isten hangjára.Pénzt csinálsz vagy történelmet?

A követ, aki Debóra levelét körbehordta, remélte, hogy Zebulon és Nafthali földjére érve pozitívabb választ kap. A két férfit a szőlőjükben találta, amint a tűző napon dolgoztak. Már várták a munkaidő végét, amikor hazatérhettek feleségük és gyermekeik mellé, ennek ellenére odamentek a hírvivőhöz, hogy meghallgassák és átgondolják Debóra harcba hívó üzenetét. Mit tegyenek? Nem is kérdés - menni! "Dicsőség az Úrnak," - kiáltják, "hogy felkent valakit a vezetésre! Ideje, hogy véget vessünk Jábin és bandája állandó zaklatásának! Hála Istennek Debóráért! Minden erőnkkel mellé állunk! Mondd meg neki, hogy számíthat ránk!"Zebulon és Nafthali a metszőkésüket dárdára cserélték, a gyerekeiket átölelték, a síró feleségüket megcsókolták, és eltávoztak a harcba. "Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép, és Nafthali, a mezőség magaslatain!" (Bírák 5:18).

A háborút hamarosan megnyerték. Ez azonban nem hozott dicsőséget Dánra. Debóra vezette a csatába Izraelt, és az elhíresült végső csapást egy másik asszony, Jáél, a kéni Heber felesége adta meg: saját sátrában szegezte a földhöz Siserát egy sátorszöggel, így vetve véget a kananeus hadsereg tombolásának.

A csatát követően Debóra bírói körútra indult, és megérkezett a tengerpartra, ahol felkereste Dánt. Fel akarta tenni neki azt a kérdést, amit Dán nem szeretett volna hallani: "Miért maradt Dán a hajóknál?" Dán mereven ült, kezében idegesen szorongatott egy pénzérmét. Nem mert a szemébe nézni ennek a Szent Szellemmel felkent asszonynak. A kérdése egész hátralevő életében visszhangzott a fülébe. Ezt a kérdést fogja majd Dán - velünk együtt - újra hallani az Isten Trónjánál, amikor el kell előtte számolnunk az életünkkel. 

Zebulonnak és Nafthalinak nem volt érzéke az üzlethez úgy, mint Dánnak. Dán tudta, hogyan kell pénzt csinálni, Zebulón és Naftáli viszont tudta, hogyan kell történelmet csinálni. Harcoltak Izraelért, és dicsőséget szereztek maguknak egy olyan jelentős csatában, amelyről még 3000 évvel később is beszélnek. Mindent kockáztattak, még az életüket is, és az első sorokban küzdöttek "a mezőség magaslatain". 

Az isteni hívás nyitott fülekre talál a ma Zebulonjainál és Nafthalijainál, de süket fülekre a mai Dánoknál. A gyülekezetekben mindkét típusú hívő megtalálható. A Dán típusúak azok, akik úgy gondolják, hogy az üzletük fontosabb, mint Isten munkája; a konyhakertjük gyümölcsözőbb, mint az aratás földjei; az otthonuk értékesebb, mint a menny az elveszetteknek; és a pénzük gyarapítása hasznosabb, mint a lelkek mentése. "Feleséget vettem, és azért nem mehetek" (Lukács 14:20). Zebulon otthagyta a feleségét, és megmentette az országát. Jézus azt mondta: "Aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt" (Máté 10:39). Később pedig: "Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját" (Jelenések 2:10). Az ilyen állhatatosságban méltóság van, és még a világban is elismerést és tiszteletet vált ki, ha valaki kész mindent feladni egy nemes célért. De az ilyen önfeláldozás végső elismerése Istennél van, aki az élet ragyogó koronájával fogja megjutalmazni ezeket az embereket, és a koronát maga Jézus fogja a fejükre helyezni.

A Dán típusú embereknek pedig tömören csak ennyit mond az Úr: "Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt" (Máté 10:39). 

Micsoda asszony! 

A győztes csata után jött az ünneplés. Debóra, a prófétanő és Bárák, a hadsereg vezére győzelmi éneket énekelt, amelyben név szerint megénekelték a törzseket. Az ének tele van iróniával. Dán, Zebulon és Nafthali után Rúbent említi az ének, akiről ezt olvashatjuk: "Rúben patakjainál vannak nagy elhatározások" (Bírák 5:16). 

Hadd folytassam a példázatomat! A rúbeniták gondolkodó típusúak voltak, a figyelmes vizsgálódás és óvatos megítélés emberei. Ők voltak a kiművelt fők, a beszéd emberei. Amikor az izzadt és poros hírvivő zihálva befutott közéjük, és rekedt hangon megszólalt: "Sürgős! Sürgős! Üzenetet hoztam Debórától!", Rúben gyorsan kivette a kezéből a levelet. Azonnal rendhagyó ülésre hívta a Bölcsek Tanácsát. Most, hogy együtt voltak, ugyanazzal a körültekintéssel vizsgálták meg Debóra levelét, mint a többi eléjük kerülő ügyet. A tekintélyes tanácsnokok helyet foglaltak, és először felolvasták az előző ülés jegyzőkönyvét. A tagok komolyan elgondolkodtak a helyzetről. Mindnyájan éles eszű emberek voltak. Hamarosan arra jutottak, hogy túlságosan is nagy horderejű dologról van szó, amellyel kapcsolatban nem lehet elhamarkodott döntést hozni, amelyet később esetleg megbánnának. A szokásos óvatosságukkal végül úgy határoztak, hogy alszanak egyet a dologra, és a tanács másnap kipihenten újra összeül majd.Így is történt. Másnap minden szempontot figyelembe véve megvizsgálták Debóra felhívását, és az egyhangú döntést jegyzőkönyvben rögzítették: valamit tenni kell! Mindazonáltal egy tervet kell kidolgozni, hiszen nem lehet csak úgy a csatába rohanniuk! Még egy napot örömmel rászántak erre a fontos és elmaradhatatlan előkészületre. A tanács biztos akart lenni a vállalkozás sikerében. Első osztályú hadosztályt akartak a csatába küldeni, és bár a tervezés időigényes, úgy gondolták, hogy a csatába jól felkészülten szabad csak elindulni. Az értekezlet alatt néha kávészünetet tartottak, ilyenkor kicsit kinyújtóztatták a lábukat, és általában nagyon jó érzéssel voltak az eddig elvégzett munkájukkal kapcsolatban. Lábnyújtogatás közben a rúbeniták fél füllel hallották a távoli küzdelem halk zaját, és látták, amint az égő falvak füstje az ég felé száll. Hála Istennek, a rúbenitákat jó érzéssel töltötte el, hogy már dolgoznak a megsegítésükön. Eközben a küzdelem hevesen tombolt...

De volt még egy dolog, ami nem hagyta őket nyugodni. Ezért a tanács a következő napon újra összeült, és napirendre vette az ügyet. A nyugtalanságuk okát úgy hívták: Debóra. Végül is, Debóra egy nő! Hogyan is vehetnék figyelembe egy nőszemély felhívását? Találunk-e erre példát a Szentírásban? Mikor vette magának asszony azt a bátorságot, hogy vezetői pozícióba helyezze magát - csak egyetlen példa van erre, és ő Ádámot a bűnbe vezette! Bár döntöttek a cselekvésről, Debóra személye visszatartotta őket. A tudásuk és tanultságuk nem engedte meg nekik, hogy elmenjenek egy nő hívására. Nem találtak erre precedenst a múltban. Hogy egy asszony így magához ragadja a kormányzói és bírói hatalmat?! Lehetne-e Isten áldása azokon a férfiakon, akik egy asszony szavára indulnak harcba? Hamarosan világossá vált előttük, hogy korábbi döntésüket megváltoztatva az a kötelességük, hogy elutasítsák a harcba hívást. A szabály az szabály. 

Ismerősen hangzottak az olvasottak? Az embereknek ma gyakran nem tetszik, ahogy mások a dolgukat végzik. Nem tetszik nekik a vezetőség, vagy a módszer, vagy az időzítés, vagy a személyek. Néha intellektuális ellenvetéseket hangoztatnak. "Evangelizálás - a mai modern világban? Nem Pál és Péter apostolok idejében élünk! Lelkek mentése? Ébredési alkalmak? Ez mind hasznos volt az ókor műveletlen emberének, de nekünk másfajta megközelítésre van szükségünk." Mégis, ezek az emberek soha nem találnak egy "másfajta megközelítést". Vannak olyanok is, akik csak a "kenyér és hal" evangéliumát ismerik. Jézus azt mondta: "Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek" (János 6:27). Másokat jobban foglalkoztat a "spiritualitás" és a minőségi programok, mint az, hogy az embereket az örök kárhozatból kiragadják. Nagyon szép szónoklatokat készítenek, és elegáns stílusban feldíszítik a színpadot, de nem vállalják fel az evangélium konfrontatív üzenetét. Megint mások annyira áhítatosak, és annyira leköti a figyelmüket saját és gyülekezeti életük szellemi fejlődése, hogy egy evangélista csak megzavarná és megakasztaná Isten munkáját, amely az elmúlt években olyan szépen kibontakozni látszik. Ezért aztán nem támogatják az evangélistákat. Azt mondják, hogy az evangélisták túlságosan magukra irányítanák a figyelmet, és csak akadályoznák Isten mélyebb munkáját az életükben. Ezért tovább mondogatják ájtatos szövegeiket, és nem tesznek erőfeszítéseket a lelkek megmentésére. A drága lelkek pedig továbbra is meghalnak a bűneikben, anélkül, hogy bárkitől hallanának a megváltás útjáról. 

Az evangelizálás - lélekmentés - életmentő művelet, és egy fuldokló embernek nem számít, hogy aki a mentőövet dobja nekik az férfi vagy nő. 

Szabadságon

Nézzük, mi volt Áser reakciója? Áser is átvette az aggódó és kimerült követ kezéből Debóra üzenetét. Mi volt Áser válasza? "Áser ülve maradt a tenger partján." Áser szabadságon volt. "Igazán sajnálom," - válaszolta a fáradságtól szinte összeeső követnek, "de nekem most pihenésre van szükségem. Nem szakíthatom meg a szabadságomat, megérted, ugye?" Áser keményen dolgozott egész évben, nem volt ideje semmire. Az egyházi feladatok nagyszerű foglalatosságok azoknak, akiknek semmi más dolguk nincs, de neki munkaidőn túl is rengeteg elintéznivalója akad, így igazán megérdemli ezt a kikapcsolódást anélkül, hogy bárki vagy bármi megzavarná. Nem, most tényleg nem mehet. "De" - mondja Áser, "egészen biztos vagyok benne, hogy sokan fognak jelentkezni, és rám nem is lesz szükség. Vannak ilyen dolgokra szakosodott emberek. Debóra még válogathat is közülük." Áser tehát kényelmesen elhelyezkedett a napozóágyán és nagyot kortyolt hűsítő italából. "Ja, és biztosítsd kérlek Debórát legmélyebb tiszteletünkről! Igazán fantasztikus asszony, és meg vagyunk róla győződve, hogy a dolgok a legjobb kezekben vannak nála! Isten nem engedi, hogy kudarcba fulladjon, amit elkezdett! Mi is imádkozni fogunk érte, és hiszünk a győzelemben! Kérlek, magyarázd el neki a helyzetemet, hogy muszáj itt maradnom a tengerparton, különben nem leszek elég friss a munkahelyemen." Mi Áser filozófiája? Hagyd másokra, amihez neked nem fűlik a fogad. Áser leszármazottai azt mondják: "Valaki majd jön, és elvégzi a munkát. Én ott szeretném eltölteni a hétvégémet, ahol a legtávolabb vagyok ezektől az ügyektől. Lefoglaltam egy csendes félreeső helyet magamnak, és bolond lennék nem elmenni!" Számukra minden, amit elterveztek, minden, ami felmerül, vagy Istenén kívül bármilyen kérés azonnali figyelmet követel. Nem tudják mindezeket, és még a lélekmentést is beleszorítani a programjukba. Ez a munka fölgyülemléséhez vezetne. Nekik pedig időről időre nyugalomra van szükségük, és vannak bizonyos dolgok, amikre folyamatosan figyelniük kell. Első a kötelesség! Később majd segítenek... amikor majd "felszabadulnak" és semmi más dolguk nem akad, és lelkileg is jól érzik magukat. 

Ez volt Debóra énekének példázata, és úgy gondolom, hogy a történet ma is mindnyájunkat komoly önvizsgálatra késztet. Legyünk Zebulonok és Nafthalik, és csatlakozzunk a harcosokhoz a csatatéren! Az Úr velünk van! A sereg kapitánya még soha nem vesztett csatát! Itt az ideje, hogy ne csak saját anyagi biztonságunkra és kényelmünkre legyünk figyelemmel, és elkezdjünk munkálkodni olyan dolgokért, amelyek soha el nem múlnak. Isten örökkévaló országának építése azt jelenti, hogy halandó kezek halhatatlan dolgokat tesznek. Mert ami az Istenbe vetett hitből származik, az soha meg nem hal! Lévi azonnal otthagyta a vámszedőasztalát, a galileai halászok azonnal otthagyták a halászhálóikat, és követték Jézust, és ezek az emberek mind a mai napig élnek az emlékeinkben! És most nekünk kézbesítik a felhívást.

Jézus azt mondja: "Kövess engem!" 

 Forrás: Reinhard Bonnke: A Parable of Debora's Song