Sunyani, Ghána
2016. november 4-6.
Elektromosság a levegőben - Sunyani, Ghána - 1. nap
Kedves barátaim!
Egy fantasztikus nyitónapon vagyunk túl itt a ghánai Sunyani városában. Már szerda délután, amikor leszállt a gépünk, éreztük, hogy a levegő elektromossággal van tele. Bármerre mentünk, mindenhol lelkes tömegek üdvözöltek minket, és a média, a helyi vezetők, sőt még a térség tradicionális királya is szívesen látott minket. Újra és újra azt hallottuk tőlük, hogy ilyen esemény még soha nem fordult elő Sunyaniban.
Tegnap este, az igehirdetés végeztével a tolmácsom azt mondta, hogy egész életében nem látott ehhez fogható tömeget - és ez csak az első este volt! Az evangélium hirdetését és a betegekért való imádkozást követően sok csodálatos gyógyulás történt, többek között egy férfié, aki addig csak meggörnyedve tudott járni egy négykerekű járókeret segítségével. Egy másik ember eldobta a mankóit, és táncolt a színpadon. Bénák gyógyultak meg, és többen krónikus fájdalmaktól szabadultak meg.
Reggel Peter van den Berg és jómagam tanítottuk a régió pásztorait és gyülekezeti vezetőit, akik alig várják, hogy ébredés törjön ki a területükön. Elmondásuk szerint még soha nem éltek át ébredést Sunyaniban, de hiszik, hogy ezzel a héttel Isten munkálkodásának egy folyamatos megnyilvánulása veszi kezdetét. Kérlek titeket, hogy imádkozzatok értünk és Krisztus drága Testéért itt Sunyaniban.
Veletek együtt az evangéliumért:
Daniel Kolenda,és az egész CfaN csapat
Sunyani, 2016. november 4.
Forrás: https://danielkolenda.com/2016/11/03...
Fotók: CfaN
Két és félszeres növekedés! - Sunyani, Ghána - 2. nap
Kedves Barátaim!
A tegnap este során a résztvevők számának két és félszeres növekedését láttuk! Peter van den Berg azt mondta, még soha nem látott ilyen drámai növekedést két egymás utáni összejövetelen. Ez erőteljesen jelzi, hogy milyen messzire és széles körben eljutott a híre azoknak a nagyszerű dolgoknak, amiket itt Sunyaniban cselekszik Jézus. Tudomásunkra jutott, hogy előző este egy vak ember, aki részt vett az összejövetelen, de nem gyógyult meg, a hazafelé úton egyszer csak tökéletesen látott! Isten ereje az egész környéken érezhető, és tömegek özönlenek az evangélizáció helyszínére, hogy maguk is megtapasztalják, amikről hallanak.
Az esti alkalmon tízezrek fogadták be Jézust, mint Megváltójukat, és sok fantasztikus csoda is végbement.
Egy kisfiú, aki 6 éve nem hallott a bal fülére, most meggyógyult.
Egy asszony gerincvelő sérüléssel jött az alkalomra: az ima után lecsatolta magáról és eldobta a gerincmerevítőjét. A tömeg ujjongott!
Egy stroke következtében a bal oldalára két éve lebénult férfi szintén meggyógyult (lásd a képeket!).
Törött csontok forrtak össze, daganatok tűntek el és sánták kezdtek el járni! Dicsőség az Úrnak!Szombaton kerül sor a Tűz konferencia záróalkalmára, és hisszük, hogy a Szent Szellem hatalmasan ki fog áradni. Kérlek, továbbra is imádkozzatok értünk! Csodálatos dolgoknak vagyunk tanúi.
Veletek együtt az evangéliumért:
Daniel Kolenda
és a teljes CfaN csapat
Sunyani, 2016. november 4.
A Szent Szellem Napja - Sunyani, Ghána - 3. nap
Kedves Missziós Partnereink!
Nem számít, hányszor tesszük, soha nem válik megszokottá. Ma reggel és aztán este újra - amint tesszük minden egyes összejövetelünkön - imádkoztunk az emberekért, hogy vegyék a Szent Szellem keresztségét. Kétszer láthattuk ma, hogy az Atya mennyire képes és kész kiárasztani az Ő drága ígéretét minden éhes szívbe.
Ma este hallottuk egy volt fegyveres rabló bizonyságtételét. Egy korábbi ghánai CfaN evangélizációnkon tért meg néhány évvel ezelőtt. Elmondta, hogy még a korábbi életében egy betörés során súlyosan megsérült a nyaka és a lába, és ez egészen mostanig kísérte őt, de tegnap este Jézus teljesen meggyógyította! Egy napot várt, hogy lássa, valóban meggyógyult-e, és ma este bizonyságot tett róla, hogy a fájdalmai teljesen elmúltak. Minden tagját tökéletesen tudja mozgatni. Egy asszony elmondta, hogy olyan szembetegsége volt, ami végül teljes vaksághoz vezetett volna. Naponta kellett szemcseppet csepegtetni a szemébe, és havonta kellett bejárnia a kórházba kezelésre. Tegnap eljött az alkalomra, és imádkoztunk érte. Ma kellett bemennie a kórházba a havonkénti kezelésre, de miután a kezelőorvosa megvizsgálta, azt mondta neki, többet nem kell jönnie, mert semmi baja a szemének!
Ilyen és ehhez hasonló csodálatos bizonyságtételeket hallottunk ma este. Amikor megkérdeztem, hányan éltek át fizikai gyógyulást a héten eddig, kezek százai, talán ezrei is emelkedtek a magasba. Mégis a leghatalmasabb csoda az a sok tízezer ember, akik átadták az életüket Jézusnak. Sunyani városa már soha nem lesz olyan, mint régen!
Holnap lesz a záróesténk. Kérlek benneteket, hogy továbbra is hordozzatok minket az Úr előtt imádságban, hogy egy újabb hatalmas lélek-aratást tudjunk betakarítani.
Veletek együtt az evangéliumért:
Daniel Kolendaa teljes CfaN csapat nevében
Sunyani, 2016. november 6.
Elsöprő erejű válasz - Sunyani, Ghána - 4. nap
Kedves Barátaim!
A sunyani-i záróestén 220 ezer ember vett részt, ami figyelemre méltó, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a város lakossága kevesebb mint 250 ezer fő! Valóban úgy tűnt, mintha az egész város és környéke jelen lett volna az evangélizáción. Elképesztő nyitottság volt az evangélium iránt.
Miközben prédikáltam, minden egyes szót éhezve és fogékonyan hallgattak. Amikor megtérésre hívtam őket, a válasz elsöprő erejű volt: a megtérők imája úgy hangzott, mint valami mennydörgés! Egészen szürreális, csodálatos élmény volt. Nem kérdés, hogy az evangelizáció az egész környékre komoly hatást gyakorolt. És ez éppen egy stratégiailag különleges időben: néhány nap múlva országos elnökválasztás lesz Ghánában.
Meggyőződésem, hogy Istennek különleges célja volt azzal, hogy éppen most voltunk itt. Tekintetünket most már a következő, három hét múlva esedékes evangélizációs kampányra vetjük, amelyre Burkina Fasoban kerül sor.
Köszönjük, hogy szűntelenül imádkoztok értünk, miközben fáradhatatlanul törünk előre az aratásnak ebben a történelmi időszakában.
Veletek együtt az evangéliumért:
Daniel Kolenda a teljes CfaN csapat nevében
Sunyani, 2016. november 6.